A Skuta (2532 m) megmászása

3

A SKUTA (2532 m) MEGMÁSZÁSA KOKRA FELŐL

Szöveg: Galli Károly

Kamnik-Savinja Alpok

Az ötödik Skuta próbálkozás idén október elején végre sikerrel járt, és hármasban, Jamessal és Örssel végre ott álltunk a 2532 méter magas csúcson, erős szélben, hidegben és ködben. Az igaz csúcsöröm így elmaradt, hisz a várt káprázatos körpanoráma helyett csak egy kőkupacban gyönyörködhettünk. Azt hiszem, mérges ránk valamiért ez a hegy. Vagy még mindig visszavár, hiszen az eredeti tervet feladva nem a Logar-völgyből jutottunk föl rá. Talán csalásnak tekinti ezt az útvonalat. A csúcs alatti hágóban azért pár másodpercre föllebbentette a felhőfátyolt és engedélyezett némi bepillantást az északi fal félelmetes sziklavilágába, de talán ezt is csak azért, hogy még jobban bosszantson, lássuk, miről maradtunk le.

Korábban a kiindulópont mindig a Logar-völgy és a Rinka vízesés alatti parkoló volt. Próbáltuk már a Turski zleben keresztül (Török-kuloár), kétszer a Rinka útvonalon, itt 2016-ban kb. 2400 m-ig jutva, de mindig beleütköztünk valami olyan hóakadályba, ami miatt a további mászás túl veszélyes lett volna (nyári körülmények között, hágóvas, jégcsákány nélkül).

A korábbi mászásról itt olvashatsz: http://www.hegyvilag.hu/?p=4530

Dél felől viszont még sosem próbálkoztunk. Jobban mondva inkább nyugati útvonalnak nevezném azt az ösvényt, amely Kokra falu fölött indul. Ha autóval jövünk dél felől, figyelni kell a kiágazásra, egy hídon keresztül jobbra fölfelé indul, táblák jelzik (Suhadolnik). Innen fölautózhatunk a 900 m-en lévő parkolóig, sőt, valójában kb. 1100 m-ig, ahol az erdészeti út véget ér. A Cojzova menedékház (Cojzova koča na Kokrskem sedlu, 1793 m) mintegy másfél órányi gyaloglással érhető el (a szint kb. 700 m). Két út között választhatunk, de a bal oldali 2019 őszén le volt zárva, elsodorta egy jókora áradás, amelynek nyomai a hátrahagyott kőrakások formájában mindenütt fellelhetők az út során.

A Kokra-hágó önmagában is látványos, a többség számára – aki döntően Kamniska Bistrica felől érkeznek, ahol kb. 600 m-ig lehet autóval feljutni – ez maga túra célja. Jó volt megpihenni kicsit a kočában, de a túra nagyobbik része még előttünk áll. Innen egyébként a legtöbben a hegység főcsúcsára, a Grintovecre indulnak (2558 m), amely jó két óra kapaszkodással elérhető a könnyű, déli oldalon. Mi az elágazásnál a jobbra, a Skuta felé vesszük az irányt. Jó lenne már látni végre ezt a hegyet, de mindig újabb és újabb előhegyek takarják. Majd egy sziklaátjárón áthaladva végre kidugja a fejét a felhők alól a hegy. Pontosabban mindjárt több is. Nem lehet innen eldönteni, melyik lehet az. Egy biztos csak, hogy ijesztően messze van. A magasság fölszedése helyett pedig a meredek, füves-törpefenyős helyoldalba vágott ösvényünk lefelé kanyarog. A völgyből föláramló vaskos felhőzet hamarosan el is fedi a távoli csúcsokat, így legalább nem kell azon törni a fejünket, vajon a Skutát láttuk-e?

Érdekes lehet még (a Grintovec megmászása): http://www.hegyvilag.hu/?p=3656

Újabb óra gyaloglás után egy sziklás fennsík peremén különös alakzathoz érünk. Egy szögletes is torony, a Bivak pod Grintovcem körvonalai sejlenek föl a felhőben. Rövid pihenőt tartunk a bivaknál, pontosabban odabent, mert mostanra jelentősen fölerősödött a hideg szél. Küzd is vele a bivakban lakó szlovén párocska a gázfőzővel. Odabent három szinten hat ágy, egy meredek létra és egy asztal képviseli a luxust, ezen falatozunk.

A bivaktól újabb elágazási vezet az ösvény, itt térhetnénk le jobbra a főgerinc alatt vezető ösvényre. Jellemző a távolságokra, hogy a térképen ugrásnyi közelségre tűnő Kamnisko Sedlo 4,5 órányira van kiírva a táblán… Mi balra, a Mlinarsko sedlo felé indulunk, majd hamarosan újabb elágazásnál jobbra térünk, ez már végre direktben a Skutára vezető szakasz.A tábla szerint még mindig másfél óra mászás vár. Útközben zergenyáj figyeli lépteinket a mind sivárabb sziklavilágban. Különös karsztvidékre érünk. Hatalmas beszakadt sziklahasadékok, feneketlen víznyelők között vezet az út. Azon tanakodunk, milyen lehet ez a szakasz havas, jeges viszonyok között, mikor nem látható az ösvény, és hó fedi a tátongó zsombolyokat? Omladékos törmeléklejtőt harántolunk, majd egyre meredekebb sziklák alá érünk. Innen hosszan mászás kezdődik egy jól tagolt sziklafelszínen, nagy magasságok fölött. Drótkötélnek nyoma sincs, I-es mászás, biztosítás nélkül. A sziklavilágban könnyű lenne eltévedni, szerencsére a jelzés sűrű és megbízható. Sajnos nem csak a jelzés, hanem a köd is. Néha alig pár méter a látótávolság. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a csúcson is ez vár majd ránk.

Végre fölérünk a gerincre, ami a Kamnik-Savinja Alpok főgerince is egyben. Itt egy hosszú, kitett gerinctúrán a Grintovec felé is indulhatnánk, mi azonban most a Skutáért jöttünk, jobbra fordulunk. Csalóka közelségben magasodik előttünk a csúcs… és tényleg csalóka, mert fölérve kiderül, ez bizony még mindig nem az, csupán a Struca, annak sem a csúcsa, csak egy újabb hágó. Ám az időjárás végre kicsit kegyes lesz hozzánk: a szél szétkapja a ködöt, belepillanthatunk az északi fal hatalmas mélységeibe, a kis hágóban állva pedig végre valóban a Skuta csúcsa tornyosul fölénk. Még mindig elég messze, ráadásul az út némi cöveksorral biztosítva lefelé halad. Mindegy, most már megvan, fél óra fújtatás és kapaszkodás, és végre ott állunk a csúcson! Sajnos a köd addigra visszazár. Örömködünk, gratulálunk, fényképezzük, jobb híján magunkat meg a szürke ködfalat. No,ezt a képet otthon a kertben is megcsinálhattuk volna egy ködösebb novemberi napon. Pedig de megnéztem volna, hogyan is rendeződnek tőlünk keletre Rinkák, a hármas csúcs, amelyeket megmászni továbbra is adósság!Várunk, reménykedünk, vacogunk (fagyott hó csikorog a bakancstalp alatt!), de a felhő csak nem enged, s mivel nem ő fázik egyre kutyábbul, hanem mi, hamarabb föladjuk, és elindulunk visszafelé. A hágóban kőszáli kecskék kergetőznek, ez kárpótol a kilátás hiányáért.

Az ereszkedés biztosítás nélkül a meredek falon izgalmas élmény, de nem okoz gondot senkinek a csapatból (más szóval: ezt az útvonalat csak gyakorlottabb mászóknak ajánlom!). A kis bivakháznál nagyobb csoport tömörül, kiderül, magyarok. Ott szerettek volna aludni, de nem megy: a házban, egymás feje fölött mintegy kilencen férnek el, és ez a létszám már betelt. Eső kezd szemerkélni. Mi hárman indulunk lefelé, nekünk ma a Cojzovakoča az otthonunk, ahol az ígéret szerint külön szobánk lesz, ami nem kis dolog egy ilyen turistaházban. Aki aludt már lágerban, tudja miért. Iparkodunk a pihenést és vacsorát ígérő ház felé. Menet közben egyszerre elengedik magukat az órák óta gomolygó felhők, és csinos kis jégzápor zúdul a nyakunkba. Majd szemerkélő esőbe vált, végül az is eláll, ám az ösvényen, a sziklákra rakódó porból olyan síkos nyálka alakul ki hatására, hogy minden lépést meg kell gondolni, ha nem akarunk egy jó kis csonttörést a túra végére.

De minden jónak vége szakad egyszer, este hétre elérjük a kočát, ahol minden elvárásunk teljesül végül: hűvös sör, forró étel (no jó, a „híres” ričet hagy némi kívánnivalót, de sok sóval és chillivel ehetővé tehető). Saját szoba hármunknak, no meg hamisítatlan hütte hangulat a fárasztó nap után: odakint fagyos szél süvít, idebent barátságosan pattog a tűz a cserépkályhában.

 

Az útvonalat röviden összefoglalva, a Kokra fölött hagyott autótól 1,5-2 óra alatt érhető el a Kokorsko sedlo, ahol a Cojzova koča áll, 1793 m-en, eddig a fölfele szint mintegy 700 m. Innen a Skuta 2532 m-es csúcsa további 3 óra, pihenőidők nélkül tehát kb. 5 óra alatt mászható meg ebből az irányból a csúcs, és mintegy 1700 m szintet kell fölfelé megtennünk. A terep nehézségére tekintettel a lefelé útra csaknem ugyanennyi időt lehet számolni.

Cimkék:

Megjegyzés hozzáfűzése

A megjegyzés hozzáfűzéséhez be kell lépnie