Üdvözöllek, kedves Hegyvilág látogató!

Ahol most jársz, az a Hegyvilág-online megújult weboldala.

Aki szerkeszti: jómagam, név szerint: Galli Károly. Ahonnan esetleg ismerhetsz: Kalandozások a Júliai-Alpokban c. könyv (2005), Csodaszép Szlovénia útikönyv (2008), Hegyvilág magazin (2008), ez utóbbi három számot ért meg, de ezeken az oldalakon valami hasonlóval találkozhatsz!

Túráimról, hegymászásaimról, az elmúlt 15 év hegyi élményeiről olvashatsz rajta. Sokféleképpen lehet közel kerülni a hegyekhez, és a módot, amelyről az oldal szól, magam választottam: ez a klettersteigek és a magashegyi túrák világa, leginkább az Alpokban, Kárpátokban, valamint középhegységi barangolások főleg itthon.

 

Galli Károly – a Rjavina oldalában (Júliai-Alpok)

Egy kicsit hiánypótlónak is szánom az új Hegyvilág-online-t. Magyar nyelven hozzáférhető klettersteig leírások meglehetősen korlátozottan állnak rendelkezésre. Ezen próbálok valamennyire segíteni, a magam módján. Az oldalon minden eddigi túrámról megtalálhatod az objektív infókat és saját megjegyezéseimet. Bízom benne, hogy segít összeállítani egy-egy jó „kletteres” hétvége programját. A fotók nagyobb részét magam készítettem, illetve olykor felhasználtam túratársaim képeit is, róluk kicsit lejjebb olvashatsz.

Mit jelentenek számomra a hegyek, a hegyvilág? Egyszerűen: a hely, ahol jól érzem magam. Saját hegyfilozófiám esszenciája ennyi. Bővebben: kikapcsolódást, természetet, kalandot, teljesítményt, sosem felejthető emlékeket. A csúcsok meghódításának és látványának, a kitettség izgalmának, a patakok zúgásának élményét. A közösen megélt kaland mindennél erősebb kötelékét emberi kapcsolataimban. Jó társaságot, barátságot, vidám perceket. Kapaszkodni a szédítő mélység fölött, nekifeszülni a jeges szélviharnak, elterülni a csúcskereszt tövében, majd este jó bort inni lent a patakparton a túra sikerére… ez egy tökéletes nap.

Túráim nem magányos kóborlások. Sokkal inkább jó hangulatú bulik. Akad egy úgy-ahogy összeszokott, hellyel-közzel állandó baráti csapat. Mivel a mászások nélkülözhetetlen „tartozékai”, élményeim részesei, őket is bemutatnám.

Tamara, a feleségem. Ő a legbiztosabb túratársam. Ezer közös kalandunk ezer esztendőre összeköt minket. Csak ne utálná úgy a gleccserhasadékot!

 

Attis a legszívesebben az Őrség dimbes-dombos vidékén tekeregne, valamiért mégis időről időre feltűnik az Alpok hegyormai között. Néha még a tériszony is kerülgeti egy-egy meredekebb sziklafalon. De mindig leküzdi! Lehet, hogy épp ez az, ami ide vonzza?

 

Attilát a Júliai-Alpok vidékén föllelhető első világháborús történelmi emlékek, romok izgatják. Nincs olyan éles gránátokkal, fel nem robban bombákkal teli hajdani lövészárok, amibe be ne mászna. Ilyenkor még legendás veszélyérzetét is elveszíti, ami pedig erősen bejelez a 30 foknál meredekebb lejtőkön.

 

James, az “ifjú”, ámde feltörekvő pedawan 2008-ban járt először magasabb hegyen, Erdélyben. Egy csapásra belezúgott a hegyvilág kalandos szépségébe. Már tervezi megírni hatszáz oldalas, életrajzi ihletésű nagyeposzát „Küzdelmeim története a Királykőtől a HTL-ig” címmel.

 

János igazából a fűszeres pörkölteket és a hideg söröket kedveli. Alpesi kalandjai ennek megfelelően egyszeri alkalomra korlátozódtak és kissé balul sültek el. Hogy mégis évről-évre feltűnik a Zempléni-hegység vadregényes tájain, azt bizonyítja, a túrázás, a vidám baráti társaság és a csülkös bableves jól összekapcsolható fogalmak.

 

Lecsó mindig talál rövidebb utat „az erdőn keresztül”, legyen az elázott kukoricás, meredek hegyoldal vagy átkötés két sípálya között. Talán azért jár ritkábban klettersteigre, mert ott viszonylag körülményes rövidíteni…

 

Péterünk lelkesedése és elhivatottsága példamutató. Szinte folyamatosan mászna, főleg amikor nincsen rá lehetőség. Amikor aztán néha csakugyan eljut a hegyekbe, biztosak lehetünk, hogy a fotók nagy részén ez a hamiskás mosolyú, tar fejű „extrém-mászó” virít.

 

Robit nem kell bemutatni a kletterezőknek, ő a www.hotaro.hu gazdája, no meg az Osztrák Alpok I. és II. c. könyvek  szerzője. Világcsavargó, kletterező, emellett tájékozódási túraversenyeket szervez. Ha még a sört is szeretné, ő lenne az outdoor ember „archetípusa”.

 

Zoli akkor érzi jól magát, ha legalább –10 fok van, s egy jégfalra tapadhat rá. A kitettség élménye nem hatja meg, azt minden nap megéli. Egy macskával él vadházasságban. Vigyázni kell rá, mert egy hütte kényelmes ágyában fekve is képes súlyos fejsérülésekre szert tenni.

 

Zsóti régi motoros a hegyek között. Meg szó szerint is. Télen a sípályák és wellness-ek ördöge. Leginkább a parkolóból induló extrém klettersteigeket kedveli. Utál fölfelé caplatni, fújtat, dühöng… aztán mégis ott van szinte mindig a következő túrán is.

 

Alább egy afféle “ars poetica”-szerű szösszenetet olvashatsz, amely a hajdanvolt Hegyvilág magazin első számának bevezetőjében jelent meg.

 

A Hincó-tó nyomában

 

 

A Koprova csúcsán (Magas-Tátra)

 

1975-öt írtak, dübörgött a „gulyáskommunizmus”, végéhez közeledett a vietnámi háború és mi családostul kirándultunk „Cseszkóban”, a Felvidéken – így csak otthon lehetett hívni –, hupikék Trabanttal, mackóalsóban, bojtos sapkában, Salko tejkonzervvel, vászon tornacipőben, ahogy „köll”, a Magas-Tátrában, ami akkor az elérhető magashegységet jelentette.
Én, öt teljes megélt esztendőmmel, a Hincó-tó útját inkább apám vállán tettem meg, mint a mesebeli Szindbád nyakába telepedő gonosz manó, de részben saját lábamon értem el az 1944 méteren fekvő tó partját. Rég volt, különös módon mégis emlékszem a túra egy-egy pillanatára. Vagy csak úgy hiszem? Nem, igenis előttem van, ahogy a „fiúk” – apám, nagybátyám – még tovább mentek a Koprovára, míg nekem szégyenszemre a tóparton kellett maradnom az „asszonyokkal”… ki tudja, talán akkor dőlt el, hogy a csúcsokra föl kell menni?
Azóta számtalanszor voltam hűtlen a hegyekhez, de valami mindig visszahúzott. Az első élmények, a gyermekkor meghatározó, holtig kísér. Bármikor újra nekivágok, legbelül ott dereng az a túra a Hincó-tóhoz. Még ha nem is tudok róla. Még ha ma már a saját lábamon kell is mennem.
Mi ebből a tanulság?
Semmi, mondaná Rejtő Jenő.

Számomra az, hogy az értékek állhatatos és megalkuvás nélküli keresése és képviselése életünk alapelve kell legyen. Olyan világban élünk, mikor a média, a politika félrevezet: hamis idolokat állít elénk, silány gondolatokat közvetít, és ha nem figyelünk oda, életünket, szabadidőnket hamar eluralja a selejt. Ám ha állhatatosan kutatjuk saját Hincó-tavunk, Csilkut-hágónk, Északnyugati-átjárónk titkát, tartalmas és gazdag lesz az életünk. A hegyvilág pedig valódi értékeket nyújt. Esztétikai élményt, egészséget, kihívást, önismeretet, teljesítőképességünk határait feszegető kalandot ugyanúgy, mint a mindennapok taposómalmából kikapcsoló pihenést. Menjünk hát, túrázzunk, másszunk, minél többször, minél többfelé! Mindenki saját késztetése, felkészültsége, lehetőségei szerint, a Börzsönybe vagy a Himalájára, XI+ -ért vagy csak a mozgás, a természet öröméért. Akár van tudat alatti Hincó-tavunk, akár nincs. És vigyük magunkkal a gyerekeket, hogy később saját Hincó-tavukat kereshessék, s korán „bevésődött” élményeik alapján váljanak a hegyvilág vándoraivá.

 

 

Jó kutatást, jó túrázás kívánok!

 

Barátsággal:

Galli Károly