Szerző archívum

Halál a via ferrátán – IDÉZETEK

Írta: • 2019 november 22. • Rovatok: Galéria

Robert Jeffersonnak hívnak, szövetségi nyomozó vagyok a Kalifornia állambeli Sacramentóból, és mindössze két nap alatt jutottam el oda, hogy negyvennyolc éves koromban, pár évvel a nyugdíjazásom előtt, menekülnöm kelljen az Egyesült Államokból. Egy Budapestre tartó gépen ültem, zsebemben Robert Reeves névre kiállított tökéletes papírok, valamint húszezer dollár készpénz.   Öt nappal később egy gerendákból összetákolt […]



Koroška Rinka (Križ, 2433 m) mászás október végén

Írta: • 2019 november 12. • Rovatok: Klettersteig

Október végén megérkezett az „évezred anticiklonja”, vénasszonyok nyara formájában. A hóeleji Skuta mászás után már nem terveztem újabbat, de ezt nem lehetett kihagyni. Az őszi Alpok amúgy is egyre inkább a kedvencem. Az ég kékje, a sárguló-vörösödő erdők és a szürke sziklák káprázatos színorgiát rendeznek ilyenkor. A reggelek már fagyosak, de délutánra még fel tud melegedni az idő, éppen annyira, ami túrázáshoz ideális. Épp ilyen körülmények között került sor 25-én a Kamniki-Alpokban a Koroška Rinka (Križ, 2433 m) megmászására.



A Skuta (2532 m) megmászása

Írta: • 2019 október 21. • Rovatok: Galéria, Klettersteig

A Kamnik-Savinja Alpok harmadik legmagasabb csúcsának, Skutának (2532 m) a megmászása régi adósság volt. Négyszer futottunk neki és pattantunk le róla. Nem mintha olyan nehéz hegy lenne. De valami mindig keresztbejött. Most, október első szombatján délnyugat felől, Kokra falu felől indultunk, és végre sikerrel jártuk



MEGJELENT AZ ELSŐ VIA FERRATA REGÉNY!

Írta: • 2019 május 8. • Rovatok: Galéria

Feszült thriller, fordulatos krimi – Galli Károly regénye az Alpok hegyormai között játszódik és a történetben szereplő lesz a via ferrata is.



ÚJRA MÁSZHATÓ A HTL!

Írta: • 2017 május 15. • Rovatok: Klettersteig

Nagy igénybevétel, drótsérülések – még nem lehet tudni, végleg, vagy ideiglenesen zárták le a HTL steig alsó szakaszát.



ÚJRA JÁRHATÓ A RÁM-SZAKADÉK!

Írta: • 2017 május 9. • Rovatok: Galéria

Az április havazás okozta károkat az erdészet eltávolította – a nyomait azért látni fogjuk sajnos! – így újra járható a Rám-szakadék!



HOCHKOGEL KLETTERSTEIG

Írta: • 2017 február 20. • Rovatok: Galéria, Klettersteig

Ausztria, Felső-Ausztria (Oberösterreich), Ebensee Nehézség: C-D Hegység, csúcs, fal: Totes Gebirge, Rauher Kogel, 1798 Kiindulópont Ebensee fölött a Schwarzenbach-völgyben a Hochkogelhaus parkolója Teljes szintkülönbség: 1450 m Mászás: 200 m Időtartam: A beszállásig: 2 h 30 p A mászás: 1 h Lefelé: 2 h 30 p Összesen: 6 h Kiépítés Rossz Tűrhető Jó Kiváló Fekvés: északnyugati Részletes beszámoló Megközelíthetőség: […]



Dupla csúcs Ebensee fölött

Írta: • 2017 február 20. • Rovatok: Klettersteig

Fárasztó túra, kissé nehéz mászás, panoráma a Salzkammergut megunhatatlan vidékére – Hochkogel klettersteig!



Hochkogel galéria

Írta: • 2017 február 20. • Rovatok: Galéria


Látványos mászás a síparadicsom fölött

Írta: • 2016 november 28. • Rovatok: Galéria

Nassfeld nálunk inkább síterepeiről ismert, ahol lassan leesik a hó és kezdődik a szezon, de itt már a jövő nyár kalandjait tervezheted. Írásunk a Däumling klettersteigről a Hegyvilágon