A HTL-steig a Hohe Wandon

A kemény, meg a még keményebb I. – a HTL steig

 

  

Kép: Galli Károly, Torkos Zoltán

 

A Hohe Wand szikláin, a Skywalk kilátó alatt két extrém klettersteig található, a HTL steig (D/E) és a Blutspur (E).

 

A hazai klettersteig rajongóknak nincs könnyű dolguk. Míg a turisták gyönyörű útvonalakat találnak középhegységeinkben, és még a sziklamászók is hozzájuthatnak „betevő” mászásukhoz akár UIAA X-es fokozatig a kicsiny, de néha annál rafináltabb hazai sziklákon, a „vasalók”-ra mindig hosszadalmas és költséges utazás vár, ha szenvedélyüknek kívánnak hódolni. Különösen így van ez, ha komolyabb, azaz technikás, hosszú, fizikailag is megterhelő utakra vágynak. Ilyenkor a megteendő táv 400-500 km-nél kezdődik, hogy elérjük a Salzburg környéki hegyek, a Júliai-Alpok, vagy az Ennsvölgyi-Alpok vonulatait. 1996 óta azonban kissé javult a helyzet: ekkor építették meg a Budapesttől 2,5-3 óra autózással elérhető Hohe Wandon (Gutensteini Alpok) a HTL-steiget (D-E), és ennek alternatív felső szakaszán a rövidke, de annál „véresebb” Blutspurt (E).

A Hohe Wand alá autóval érkezve a hatalmas sziklafalak alatt a nyüzsgő, és rendszerint magyar rendszámú autókkal teli Sonnenuhr parkolóban (600 m) tehetjük le a kocsit. A fal tetején acél monstrum, a Skywalk kilátó éktelenkedik. A kiábrándító látvány egyetlen előnye, hogy nagyjából jelzi útvonalunk felső végét.

A túrára, ha stabil és jó az idő, a mászófelszerelésen és némi ivóvízen, esetleg egy-két energiapótló csokin kívül semmit nem kell vigyünk, hisz 210 méterét 1,5-3 óra alatt teljesíteni fogjuk, odafönt, a fennsíkon pedig ételt és italt is kaphatunk a Posthausban. Bizonytalan, esővel fenyegető időjárás esetén pedig halasszuk el a túrát! A fölösleges súly cipelését nagyon nem ajánlanám ezen a steigen. Bár a HTL kizárólag gyakorlott klettersteig-járók számára ajánlott, a túra vezetője vigyen magával egy 30 méteres kötelet, mert az útvonal mászása rögtön az elején meglepetéseket okozhat akár a gyakorlottabbak számára is.

Ha fizikailag, és lélekben is felkészültünk, a parkoló fölötti réteken átvágva, majd a fal alatti ösvényen jobbra fordulva tíz perc alatt elérjük a steig beszállását. A drótkötél kezdetét könnyű megtalálni, mindjárt az ösvény mellett ered. Alaposan hátra kell tekernünk a fejünket, hogy szemmel végigkövethessük a sima és függőleges sziklafalon égbe szökő, majd egy áthajlást követően eltűnő drótot.

A drótkötél nem a megszokott egyszerű, hanem két kötél összesodrásával készült, de nagyon jól használható a drót, ferrata kesztyű azonban kötelező, különben két véres-hólyagos tenyérrel érjük el a tetőt.

Amit az ösvényről föltekintve látunk, az a HTL legnehezebb, E nehézségű szakasza. Ezen túljutva ilyen nehézséggel már nem kell megküzdenünk. Az áthajlás jó húsz méterrel fölöttünk található, és odáig sem könnyű az út. A HTL-en hiába keressük az Alpokban másutt megszokott lépőcövekek sokaságát, itt szinte kizárólag a sziklalépéseket kell használnunk - már ahol van ilyen! Mert az áthajlás legnehezebb szakaszán gyakorlatilag csak cipőnk tapadására hagyatkozhatunk! Alapvető követelmény tehát a sziklán igen jól tapadó keménytalpú bakancs, vagy akár a mászócipő (trekkingcipő-bakancs, sportcipő nem alkalmas!). Az áthajlás alatt a drót bekötése ráadásul eléggé gyér, semmiképp nem szabad megkockáztatni egy csúnya véget érő esést. Ha nem vagyunk teljesen biztosak technikánkban és bicepszeink erejében - aminek elégnek kell lenni ahhoz, hogy fél kézzel behúzva tartsuk magunkat, míg másik kezünkkel átakasztjuk a karabinereket -, itt mindenképp érdemes a leggyakorlottabbat előreküldeni, és felülről kötélbiztosítással leküzdeni az áthajlást.

 

 

 

Az egylépésnyi platón megpihenhetünk, majd függőleges repedésben mászunk tovább hosszan (D). Ezt követően kitett, rövid felszökések és kisebb traverzek következnek. Érdemes visszapillantani: a fal alatti fákat éppen felülről tanulmányozhatjuk. A függőleges falon még egy nehézséggel kell szembe néznünk: a népszerű klettersteigen a fölöttünk mászók által letaszított kövek egyenesen a fejünkre hullnak. Mindenképp viseljünk sisakot, és mi is igyekezzünk úgy mozogni, hogy a kisebb pihenőkben található törmeléket ne zúdítsuk a mélybe!

Következő megpróbáltatásunk egy enyhén megdőlt rámpa, ahol szinte egyáltalán nincs lépés, leginkább a jobb oldali fal peremén lépdelhetünk. A rámpa végén jobbra fordul a drót, és egy igen kitett átlós traverz következik, ami előző utunk fölé tornyosul. Ezen túljutva könnyebbé válik a terep (C), csak az első 80 méteres szakasz végét jelző fenyők alatt vár még egy pár méteres D erősségű felszökés. A kezdőfal itt véget ér, kényelmesen elterülhetünk az erdeifenyők árnyékában.

Pár lépés gyaloglóterep vezeti be a HTL-Steig második, könnyebb szakaszát. Többnyire tagolt sziklákon mászunk, és a rövid felszökéseket (C-D) sziklás gyaloglóterepek kötik össze. A fák fölött kibukkan a Skywalk, mintegy jelezve, hogy közeledünk a cél, a fennsík pereme felé. Végül törmelékes platóra jutunk.

A platóról három továbbjutási lehetőség kínálkozik. Akinek ennyi elég volt, egyszerűen kisétálhat a bal kézre induló ösvényen, és öt perc múlva a Völlerin-steigen (gyalogút) eléri a tetőt. Ugyanerről az ösvényről indul a Blutspur, amit csak nagyon rutinos „vasalóknak” ajánlanék. A legszebb mászást a HTL jobbra induló harmadik szakasza kínálja.

Pár lépés gyaloglást követően már akaszthatjuk is karabinereinket a drótkötélre. Hatalmas oldott lyukakon lépdelünk, majd következik a HTL egyik leglátványosabb része, traverzálás egy sima, megdőlt sziklán, ijesztő kitettségben (C). A traverzből ugyancsak „luftig” átlépés majd felszökés jelenti a kiszállást (D). Rögtön utána újabb megpróbáltatások következnek.

 

 

Nekivágunk a fal tetejére vezető C-D nehézségű falnak, ahol ismét jócskán igénybe vesszük majd karizmainkat. Ezen a szakaszon már a Skywalk turistaközönségének drukkoló tábora alatt mászunk. Alaposan neki kell veselkedni, mert az enyhe szögben dőlő fal a dróton kívül alig kínál mászósegítséget: tapadásos lépés, egymástól jó messzire eső oldott fogások segítségével kapaszkodunk föl. Egyszerre véget ér az erőt próbáló szikla, és kedves, füves fennsíkon nyújtózhatunk el, a valódi teljesítmény jóleső érzésével.

A fennsíkperemtől alig tíz percre a Postlhaus hangulatos terasza hívogatja a kimerült mászókat. Akinek azonban még az eddigi sem volt elég, másik tíz perc alatt a Völlerin-steigen leszaladva máris a Blutspur beszállásánál találhatja magát.

 

 

 

 

 

 

 

 

1 megjegyzés »

  1. Ezzel a rettenetes HTL klettersteiggel végre személyesen is megismerkedtem.
    Tapasztalatok:
    1) Többször is készültem már megnézni ezt az utat, de mindig akkora tömeg volt, az előzés pedig láthatóan macerás, a többség viszont igen lassan halad. így muszáj volt estére időzíteni. A terv bevált, megúsztam 2 előzési manőverrel.
    2) A felső részt nem sikerült egyből megtalálnom, azaz simán elmentem a nyomokon a Blutspur irányába.
    Lehet, hogy béna vagyok… bár emlékeztem rá, hogy kb. hol vezet az eredeti HTL kiszállás drótja, mivel másztam már egy közvetlenül mellette vezető klasszikus úton (Richter’s Ende), meg a környéken is számtalanszor, és az elmúlt tizenvalahány év alatt mindössze egyetlen kisebb eltévedést tudtam felmutatni, így már épp itt volt az ideje.. Azért mégiscsak elgondolkodtató. Aki életében először jár erre, mit csinál? Persze ha vonulnak előtte hosszú, tömött sorokban, nyilván egyszerű dolga lesz, de mi van akkor, ha üres a placc?
    2) Blutspur: minden igyekezetem ellenére se tudtam megközelíteni a drótkötelet. Igaz, hogy egyedül voltam, és nem volt nálam kötél, s talán ez is közrejátszott, hogy nem mertem bevállalni egy esést az alattam közvetlenül lévő 10-15 méteres meredek lépcsőházban, ill. esetleg a 200 m-rel lejjebb lévő fal lábáig. De úgy néztem, hogy ezt a pár méter felső biztosítással is kétséges, hogy megmásznám. Hogy ebben mi a kiépítési – vagy kinemépítési – logika? Azaz még ekkora egetverő hülyeséget… Persze nyilván gyenge vagyok, lefárasztottak az előtte előremászott utak (Draschgrat, stb), meg a nagy sietés (igaz, 30 perc volt a beszállástól, mivel mindenütt becsületesen beakasztottam mindkét kantáromat). Így végül szégyenszemre kisétáltam balra a Völlerinhez.
    A többit majd legközelebb…

    Azért csak menjen bátran, aki szereti az ilyesmit. Viszonylag kitett, meredek, látványos (ha elég sokat kell várni, van idő nézelődni), izmos útvonal. Túl hosszú kantár nem jó, esetleg egy rövidebbet is érdemes felszerelni a beülőre, az akasztások megkönnyítéséhez. Túl nagy mozgástér nem szükséges, a sziklán klasszikusan mászni úgyse nagyon lehet. Próbálkozni persze szabad. :)

Megjegyzés hozzáfűzése

A megjegyzés hozzáfűzéséhez be kell lépnie