A Piz Palü az Alpok legkeletibb négyezresét is magában foglaló Bernina csoportban fekszik, főcsúcsa a svájci-olasz határon emelkedik 3901 méter magasságban. Tulajdonképpen három csúcsról is beszélhetünk: a keleti csúcsot (3882m) és a főcsúcsot hó fedi, míg a nyugati csúcs (Piz Spinas, 3823m) sziklás.

A Bernina csoport látványa lenyűgöző. Már a Diavolezzánál is eláll a lélegzetünk a havas hegycsúcsok és gleccserek láttán, ahogy pedig haladunk túránk során és egyre csak nyílik a táj, nem győzünk gyönyörködni. Utunkat mély gleccserhasadékok és fölénk magasodó jégtornyok kísérik, helyenként látványos gerincekkel és szolíd havas lejtőkkel váltakozva. Háttérként pedig folyamatosan a lábunk alatt ott van a Pers és Morteratsch gleccser valószínűtlenül szabdalt felülete, a Piz Bernina négyezres csúcsa és az arra felvezető Biancograt…

Megközelítés:
Ausztrián keresztül az A1-es, majd az A12-es autópályán Landeckig, utána a B184-es úton a svájci határig, onnan a 27-es úton Samedanig és a 29-es úton Pontresinába. Ha reggel indulunk, délután még lesz időnk körülnézni a helyi sportboltokban és megcsodálni az árakat. A Morteratsch kemping (a falutól a Bernina-hágó felé kb. 2 km) a nagyon jó felszereltség mellett kiváló panorámát is biztosít a Piz Palüre; emellett a marketingesek is kiváló munkát végeztek: a recepción Piz Palü és Piz Bernina sör is kapható aranyáron.

Másnap nem kell korán kelni: utunk a felvonó alsó állomásától a Diavolezza házig összesen nem több, mint három óra, 900 méter emelkedéssel. A kulturisták mindezt kényelmesen, felvonóval teszik meg, számunkra azonban fontosabb az akklimatizáció, így kényelmesen sétálva-nézelődve-gyönyörködve haladunk a felső állomás felé a nehézségeket nem tartogató turistaúton. Az út meredek, a kilátás a környező hegyekre és tavakra csodálatos; amikor azonban az egyik kanyar után előbukkan a Palü és a Bernina csúcsa, földbe gyökerezik a lábunk… Felfokozott tempóban, szinte rohanva megyünk tovább, hogy minél előbb teljes pompájukban élvezhessük a hegyek panorámáját. Erre a legalkalmasabb hely természetesen a Diavolezza ház terasza, ahol a caplatás után igen jól esik egy sör – csak azt kell elfelejteni, mennyit kérnek érte. Mivel a Nap még igen magasan jár és a tétlenséget egyébként sem szeretjük, délután érdemes elgyalogolni másnapi utunkon a gleccserig, márcsak azért is, mert nem sokkal késöbb ezt az utat sötétben fogjuk megtenni. Aki nagyon elemében van és nagyon sok energiával rendelkezik, megmászhatja a Piz Trovat két via ferrátájának egyikét is (C illetve E nehézség, 300 méter szint) – mi inkább másnapra tartalékoltuk erőinket.

A Diavolezza ház maga full luxus: igaz, hogy egy kisebb minimálbért elkérnek a matrazenlagerben töltött éjszakáért, ebben viszont benne van egy olyan négyfogásos vacsora is, melyet bármely gourmet étterem megirígyelhetne; természetesen mindez a hegyek és a gleccser panorámájában gyönyörködve. És hogy még fokozzuk: a pénzes vendégekre mág szabadtéri jakuzzi is vár 2900 méteres magasságban. Mi ehelyett nyugovóra térünk (már ha a hálótársak szórakoztatását fél tizenkettőig ennek lehet venni), hogy másnap a négy órai ébresztő után magunkba tömjük a kiváló – ámde viszonylag kevéssé kívánt – reggelit.

Fél hatkor már indulunk is (utolsóként) az előző este már felderített úton – ez hasznosnak bizonyul, látván a Piz Trovatról lefelé igyekvő eltévedt népeket. Az út a Piz Trovat keleti oldalán vezet először kőrengetegen át, majd meredek hegyoldalban, helyenként sziklafal felett illetve hómezőn keresztül. A gleccserre ismét kőrengetegen keresztül érünk le; a háztól ez kb. 1 óra. Itt hágóvasat húzunk, bekötözködünk és közben gyönyörködünk a Piz Bernina napfelkeltében narancsfényben töndöklő csúcsán. Először szintben átkelünk egy gleccsernyelven, majd elérkezünk az első meredekebb részhez: gleccserhasadékokat kerülgetve, néha átugorva jutunk egyre feljebb. A meredek szakaszt egy laposabb követi; erre szükség is van a következő meredek rész teljesítése előtt pihenésképpen. Ezután még mindig meredeken, de kevésbé fárasztóan vezet utunk a Piz Palü keleti csúcsa alatti nyeregbe, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik az olasz oldalra. Ideje egy picit pihenni és inni: utunk egy 40°-os emelkedőn vezet tovább.

Már csak egy kis kitartásra van szükség, és egy hógerincen átkelve máris a keleti csúcson vagyunk. Óvatosságra azonban szükség van: ne menjünk nagyon a hópárkány szélére! A kilátás fantasztikus: alattunk a Pers gleccser és a Diavolezza, előttünk a főcsúcsra vezető pengeéles hógerinc, háttérben a Piz Bernina és a Biancograt – egyszerűen nem tudunk betelni a látvánnyal.

Sokat azonban nem időzünk: vár az impozáns hógerinc és a főcsúcs! Röviden lefelé megyünk és máris a kitett gerincen találjuk magunkat: jobbra 1000 méter 60 fokos, balra 300 méter 40 fokos lejtő, a kettő között két (néha egy) lépesnyomnyi út. Az érzés megfizethetetlen, az összes többi pedig nem érdekel (a Mastercarddal meg itt semmire nem mész).

Koncentrálva, biztosan lépve haladunk tovább a csúcs felé. Még néhány perc és jön a felszabadult érzés: fenn vagyunk a csúcson! Öt és fél óra telt el azóta, hogy még sötétben elindultunk a Diavolezzától. Fényképeket készítünk, gyönyörködünk, nevetünk.

De azt is tudjuk, sok van még hátra. Egy hómezőn leereszkedve elérjük a Piz Spinasra vezető gerincet – no ennek fele sem tréfa: 1-es, 2-es sziklamászás először hágóvassal (elég sok havas-jeges rész), majd anélkül; a kitettségre itt sem lehet panasz.

A nyugati csúcs elérése után hosszas ereszkedés, pontosabban lemászás következik, míg elérjük a Bellavista teraszra vezető hágót. Itt a szél is feltámad és elkezdenek beúszni a felhők. A Bellavista nem tartogat nehézségeket, a hómezőn átsétálunk, a végén vigyázva az alattunk tátongó gleccserhasadékokra. Ezután rövid, ámde meredek ereszkedés következik szerákok mellett és között a Piz Zupo árnyékában, majd egy kis caplatás után elérjük a Marco e Rosa menedékházat. Az engadini Matterhornként is emlegetett Crast’ Agüzza látványában nem tudunk gyönyörködni a hóvihar miatt, így gyorsan bekuckózunk a menedékházba és folyadékveszteségünket bőséges sörözéssel pótoljuk. Maga a Marco e Rosa menedékház annyiban különbözik a Diavolezzától, hogy morcos a kiszolgálás, szerény a vacsora és reggeli, száraz a kenyér, viszony majdnem ugyanannyiba kerül, mint luxus társa. 3600 méteren persze ezzel is nagyon boldogak vagyunk.

Másnap reggel csalódottan ébredünk: a hóvihar továbbra is tart, nemcsak szertefoszlatva a tervezett Piz Bernina mászást, hanem megnehezítve a lejutást is. A döntés egyértelmű: indulunk lefelé. Ez azonban nem egyszerű: alig lehet valamit látni, a nyomokat sok helyen befújta a hó, a gleccserhasadékok közötti navigáció pedig igen jó érzéket követel; mindez helyenként 90 km/h-s széllökésekkel kísérve.

Biztos vezetés mellett feljutunk a Bellavista teraszra, ahol még mindig semmit nem látunk, majd leereszkedünk a Fortezza-gerincre. Itt már kitisztul az idő, cserébe viszont a havazásból eső lesz. Bár maga a gerinc nem nehéz (UIAA II, max. III-), a jeges szél, a havas és néhol jeges sziklák azért óvatosságra intenek.

Leginkább ereszkedünk a lemászás helyett; 4-5 kötélhossz után és egy hólejtőn átkelve máris a Fortezza gleccseren találjuk magunkat. Itt előbb hóban, majd a jégen lépkedve és hasadékokat kerülgetve ereszkedünk tovább a Pers gleccser felé. Egy rövid, sziklás szakasz után előttünk van a Pers gleccser felülről keskenynek tűnő, lent azonban igen széles hasadék-labirintusa: egy órát tart, míg átkelünk rajta. A megpróbáltatásoknak azonban itt még nincs vége: fel kell még mászni úgy 200 méter szintet a Diavolezzához; ezt már egyetlen porcikánk sem kívánja. Teljesen átázva, több, mint 8 óra ereszkedés után érkezünk a házhoz; el is döntjük gyorsan, hogy a további két órás esőben lemenet helyett inkább a ház kényelmét és a vacsoraként felszolgált kulináris tűzijátékot választjuk.

Reggel meglepetés vár minket: minden be van havazva! Ez azonban nem zavar minket, röpke két óra alatt lesétálunk a felvonó parkolójába, befejezve ezzel az egyik legszebb magashegyi túránkat.

A felvonó parkolójában ingyenes a parkolás (Pontresinában egyedülálló módon).