Ha minden karabiner törik…

Ha minden karabiner törik…

Tanulságos történet

Amikor 200 méterrel a föld fölött, a függőleges falon elpattan a karabiner…

Legutóbbi mászásunkon, az Anna klettersteigen (erről a Hegyvilág Facebook oldalán közöltünk rövid beszámolót) történt a felettébb kellemetlen és veszélyes, de egyben tanulságos epizód. Úgy 200 méterrel a beszállás fölött, egy ugyancsak függőlegesre emlékeztető szakaszon az átakasztásnál azzal kellett szembesülnöm, hogy eltört a klettersteig szett egyik karabinere. Egészen pontosan a nyelvet nyitó, illetve a biztosító gyűrű rácsúsztatásáért felelős acélrugó akasztója pattant el, a karabiner így gyakorlatilag szétesett: a nyelv rugó nélkül, szabadon fityegett, a gyűrűt és a rugót szinte rögtön elnyelte az alattam tátongó mélység. Bár a másik szárral már be voltam akasztva, azért nem kellemes érzés ez, az alattam mászó két társam sem túl jó helyen állt éppen a várakozáshoz. Aki már járt ott, tudja, az Anna tipikusan nem az a steig, ahol az ember szeretne egy karabinerrel tovább mászni. Pánik azért nem volt, a beülőmön mindig akad pár karabiner és különböző hosszúságú heveder. A leghosszabbat szereltem rá az Y elágazó gyűrűjére, a végébe pedig egy viszonylag széles nyílású HMS került. Ezzel a szerkezettel végül is biztonságosan ki lehetett mászni a steiget (amelynek leghúzósabb szakaszai még épp előttünk álltak).

Mi történt? Pontosan nem tudom. Anyaghiba nem lehetett, mert 12 év alatt az csak előjött volna már. Meg amúgy is, német acél… Azt én nem tudom, el tud-e fáradni egy ilyen edzett acél, és ha igen, mennyi idő alatt. Bele nem estem soha, arra sem emlékszem, hogy jelentősebb behatás, ütés érte volna, bár a mászás „hevében” ezt nem lehet biztosra állítani. A lényeg, mégiscsak az, hogy eltört.

Mi ebből a tanulság? Az ilyen esetek ritkák, de elkerülni őket nem lehet. Engem az mentett meg, hogy tartok magamnál tartalék felszerelést, hevedereket, pruszikot, kötélgyűrűt, karabinereket. Ezekből a beülő és az Y szett bármelyik eleme pótolható kényszerhelyzetben. Ezt ajánlom tehát mindenkinek! Ne feledjük, hiába a legújabb, legprofibb felszerelés, technikai gikszer mindig bejöhet, és bajba kerülhetünk, ha nem készültünk föl rá, nincs semmi, amihez nyúlhatnánk.

A szétesett karabiner

eltortkarab

 

 

 

 

 

 

 

Itt várakoztak a többiek, míg átszereltem

eltortkarab2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép és szöveg: Galli Károly

Cimkék:

Megjegyzés hozzáfűzése

A megjegyzés hozzáfűzéséhez be kell lépnie